
Ezen a Föld nevű bolygón, a mi világunkban minden kölcsönhatásban van mindennel, ezáltal minden rezeg.
Az elmúlt időben a pszihológusok és terapeuták, coachok tanácsadók a múltban való vájkálás helyett, a gyorsabb megoldások felé mozdultak mint pl a gondolati terápiák. Kvantum segítségével azzal, hogy a reaktivitáson keresztül azonnal képesek vagyunk információt értékelni, mostanra gyorsan tudatosítjuk a rejtett információt és teljes mértékben érzelmi, mentális, testi, és spirituális egészség felé mozdulunk el. A kvantumfizika és a megfigyelés effektus szerint, bármi ami felé figyelmünket fordítjuk az szükségszerűen megváltozik. Az tud minket irányítani amit nem veszünk észre, azaz viselkedésünknek, és tanult mintáink, szokásaink, tapasztalataink, hittrendszereink alapján hozunk döntéseket, sok esetben életünk bármely szakaszában. És mindaddig igy is marad, míg nem szentelünk neki elég figyelmet és tudatos síkra nem tereljük gondolatainkat.
Meg kell értenetek, az érzelem egyszerű energia, ami megmozgat vagy valamilyen cselekedet felé hajt minket. A természetben az érzelmeknek túlélés szempontjából van szerepe, mint például a düh és a haragnak. A klasszikus üss vagy fuss effektus válasz, ami gyorsabb szívverést, végtagokba áramló kevesebb vér, és az érzékszerveink hyperébersége szükséges ahhoz, hogy egy életveszélyes helyzetre reagáljunk. De manapság a minket érő lelki fenyegetésre mint pl munkahely konfliktus, vizsgák, párkapcsolati problémák a szervezet hasonló képpen reagál. Ezek a reakciók krónikus stresszhez vezetnek, ami hosszú távon mellékvese kimerülést, a hormonrendszer stabilizálatlanságát, és a betegség megjelenését okozzák. Es ha az okot nem derítjük ki, és nem értjük meg, a stresszre reagáló gomb beragad és bekapcsolt állapotban marad.
Érzelmeink akkor vállhatnak problematikussá, amikor a bio elektronikus mezönkbe az érzelmeink frekvenciái beszorulnak. Ezeket az érzelmeket mentális ítélő képeségeink és hittrendszereink fogva tartják és a magunkról alkotott hitek részévé vállnak. Az hogy milyen hittrendszereink vannak, nagyban attól függ milyen a gondolkodási kondicionálásunk, és önképünk. Ha elengedjük ezeket a szokásokat, önítéleteket és a tudatosság irányába fejlődünk, a megrekedt érzelem visszatér a normális útjára.
Leblokkolt érzelmeink szellemi vagy fizikai betegségként manifesztálódnak a testben. Könnyen kötődni tudunk saját drámáinkhoz. Ahhoz hogy megtartsuk a negatív érzelmi mintát, ami nem más mint egy frekvencia, szükséges hogy bennünk legyen egy hozzánk tartozó, bennünk működő, ehhez az érzelmi mintához kapcsolódó vonzás mező. Tehát fontos megérteni, hogy minden egy rezgés, érzelmi hiteinknek, mintáinknak, elménkre testünkre kapcsolatainkra tett hatásának tudatosításával megkezdődhet a disz- asszociáció amely az ezekhez való megtisztuláshoz szükséges.